A gyerekeknek is hirdetitek a termékeiteket? #felelősség

Nem. Vállalatunk az egész világon elkötelezte magát a felelős marketinggyakorlat mellett, éppen ezért mindenkor betartjuk azt az Európai Üdítőgyártók Szövetségével (UNESDA) közös kötelezettségvállalásunkat, amelynek értelmében a 12 év alatti gyermekeknek semmilyen formában sem reklámozzuk, illetve népszerűsítjük a termékeinket.
A Coca-Cola tiszteletben tartja a szülők és a gondviselők gyermekeik életében betöltött irányító szerepét – legyen szó akár az étel- vagy italválasztásról. Világszerte teszünk azért, hogy segítsük az elhízás elleni küzdelmet, ennek részeként 2013-ban megerősítettük felelős marketing iránti elkötelezettségünket.

Még több a Journey-n:
Mostantól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú termékeket tudnak vásárolni a diákok a középiskolákban

Miért szűnt meg Magyarországon a visszaváltható műanyag palackok forgalmazása? #felelősség

Cégünk az összesített környezetvédelmi hatások alapos elemzése, a házhoz menő szelektív gyűjtőhálózat kiépülése, illetve a fogyasztói szokások átalakulása miatt döntött úgy, hogy Európa legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is megszünteti a visszaváltható műanyag kiszerelések forgalmazását.  Az éttermekben, kávézókban értékesített üvegpalackos termékeinket továbbra is visszaváltható (betétdíjas) csomagolásban forgalmazzuk.

Mi alapozta meg ezt a döntést? #felelősség

Számos nemzetközi tanulmány támasztja alá, hogy a környezetre gyakorolt összesített hatások (szén-dioxid lábnyom, valamint a visszatérő palackok mosásához szükséges víz és vegyszerfelhasználás) tekintetében nincs érdemi különbség a visszaváltható és az egyutas műanyag palackok között. Szintén a nemzetközi gyakorlat igazolta, hogy a megfelelően kiépített szelektív gyűjtőhálózatok képesek a betétdíjas rendszerekhez hasonló hatékonysággal gondoskodni a csomagolási hulladékok begyűjtéséről, hasznosításáról.

Akkor mit tesz a vállalat a műanyagprobléma ügyében? #felelősség

Vállalatunk a környezetvédelmi termékdíj rendszerén keresztül minden évben jelentős összeggel járul hozzá a lakossági szelektív gyűjtési hálózat működtetéséhez, továbbá innovatív megoldásokat alkalmaz a hulladék keletkezésének visszaszorítására, illetve azok minél nagyobb arányú újrahasznosítására. PET palackjaink például 100%-ban újrahasznosíthatóak, az elmúlt esztendők fejlesztéseinek köszönhetően pedig ma már 15 százalékkal kevesebb műanyagra van szükség egy palack előállításához, mint 2010-ben. Mindezeken felül folyamatosan növeljük az italcsomagolásainkhoz felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is, melynek aránya ma már átlagosan 20 százalék, 2020-ra pedig 40 százalékra szeretnénk növelni ezt az arányt.

Sőt, Hulladékmentes Világ (World Without Waste) névre hallgató, 2018 elején meghirdetett új globális környezetvédelmi stratégiánkban további célokat tűztünk ki magunk elé: 2030-ig az általunk használt csomagolóanyagok 100 százalékának megfelelő mennyiséget gyűjtünk majd vissza partnereink segítségével, továbbá 50 százalékra növeljük műanyag palackjaink újrahasznosított alapanyag tartalmát.

Hogyan óvják a vizeinket? #felelősség

Az üdítőitalaink készítéséhez felhasznált vizet 100 százalékban visszapótoljuk a víznyerő helyeken. Ezek az erőfeszítések a vállalat azon átfogó stratégiájának részét képezik, hogy olyan széles választékot kínáló üdítőitalgyártó vállalattá váljon, amely társadalmilag is helyes módon és felelősen növekszik.

A 2020-ra datált célkitűzésünket, hogy a globálisan értékesített italainkban – beleértve a gépi adagolású italokat is - felhasznált víz 100 százalékának megfelelő vízmennyiséget visszajuttassuk a közösségeknek és a természetnek a céldátum előtt öt évvel, 2015-ben teljesítettük.

Mit gondol a vállalat a környezetvédelemről? #felelősség

A felelősségteljes működés 1886 óta alapvető részét képezi a vállalat filozófiájának. Törekszünk arra, hogy kevesebb vizet használjunk, arra bátorítjuk a közösségeket, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, és mindenkit arra buzdítunk, hogy támogassák egymást és a fenntarthatósági célok elérését. Mi is tisztában vagyunk a világban betöltött szerepünkkel és saját hatásunkkal, és fontosnak tartjuk, hogy helyesen cselekedjünk – ez mindannyiunk közös célja.

Mit tesznek a környezetvédelemért? #felelősség

Célul tűztük ki, hogy 2020-ig a globálisan értékesített italainkban – beleértve a gépi adagolású italokat is - felhasznált víz 100 százalékának megfelelő vízmennyiséget visszajuttassuk a közösségeknek és a természetnek. Ezt a céldátum előtt öt évvel, 2015-ben teljesítettük.

2018-ban bejelentettük a Hulladékmentes Világ (World Without Waste) névre hallgató globális stratégiánkat. Eszerint,

 *  A Coca-Cola Company csomagolóanyagainak többsége már ma is újrahasznosítható, 2025-ig azonban 100 százalékra nő ez az arány. A vállalat ennek érdekében a környezet szempontjából előnyösebb palackokat fejleszt ki, akár úgy, hogy a gyártásuk során több újrahasznosított anyagot használ fel, akár a növényi alapú műanyagok használatával, vagy épp a palackok műanyagtartalmának csökkentésével.

 *  Terveink szerint 2030-ra minden palackot 50 százalékban újrahasznosított anyagokból állítanak elő és a kibocsátott csomagolóanyaggal megegyező mennyiségű hulladék begyűjtését tűztük ki célul.

Hogy halad a műanyaghasználat csökkentése? #felelősség

A Coca-Cola Company Magyarországon forgalmazott PET-palackjai már most is 100 százalékban újrahasznosíthatóak, a hazai gyártás során felhasznált műanyag mennyisége pedig 15 százalékkal csökkent az elmúlt pár évben. Az újrahasznosított műanyag aránya jelenleg átlagosan 20 százalék, melyet 2030-ig 50 százalékra terveznek növelni Magyarországon.

Nincsenek a Hulladékmentes Világ stratégiában azonosított határidők nagyon messze? #felelősség

Egyes országokban ma magas a csomagolási hulladék visszagyűjtési és újrahasznosítási aránya, másokban viszont még sok teendő van ezzel kapcsolatban. Ez hatalmas kihívás, rendkívül komplex feladat. Több mint 200 országban és térségben vagyunk jelen, mindenhol egyedi a kormányzat, a szabályozási környezet és a hulladékgyűjtési/újrafeldolgozási rendszer. A világ egyes részein nem működik hulladékgyűjtési és újrahasznosítási infrastruktúra, de még ha lenne is, nincs piaca az újrahasznosított anyagnak. A komplex kihívás lévén úgy érezzük, a 2030 megfelelő határidő, bár természetesen dolgozunk rajta, hogy hamarabb elérjük új célunkat, és sok partner segítségére is szükségünk lesz, hogy ők is így tegyenek.

Hogyan tud segíteni egy partner? #felelősség

Palackozó partnerünk is folyamatosan igyekszik megfelelni a nagyságából következő felelősségnek: a Coca-Cola Hellenic Bottling Company Magyarország is elkötelezte magát amellett, hogy vállalásai útján ne csak szereplője, de motorja legyen a műanyag hulladékokkal és azok kezelésével kapcsolatos változásoknak. Saját példájukon keresztül és fogyasztóik bevonásával tesznek a műanyag hulladékok folyamatos csökkentéséért és újrahasznosításáért, és ezek részletei is megtekinthetők 2017-es fenntarthatósági jelentésükben.

Újrahasznosításon gondolkoznak amellett, hogy újrahasznosítható termékekre törekszenek? #felelősség

A körforgásos gazdaság felé való elmozdulás végső soron csökkenti azoknak az először használt anyagoknak a mennyiségét, amely a globális rendszerünk működése érdekében szükséges. Ez hosszabb távon várhatóan költségmegtakarítást és pozitív környezeti hatást jelent mindannyiunk számára. A legtöbb csomagolóanyagunk 100 százalékig újrahasznosítható, és világszerte jelentős befektetéseket hajtottunk végre a visszagyűjtési és újrahasznosító programok terén. Azon is folyamatosan dolgozunk, hogy csökkentsük a csomagolásban felhasznált műanyag mennyiségét, így mi vagyunk az első üdítőital-gyártó, aki alkalmazza a részben növényi alapú összetevők felhasználásával készült PlantBottle technológiát.

Mi a színkódos tápérték-jelölés lényege a címkéken? #felelősség

Régóta valljuk, hogy a termékek csomagolásán feltüntetett egyszerű, átlátható és informatív jelöléssel fontos segítenünk az embereknek abban, hogy egészségesebben és tudatosabban válasszanak ételeket és italokat. Éppen ezért örülünk, hogy izgalmas újdonságokat mutathatunk egyes címkéinken.

A rendszer lényege, hogy az egyes tápanyagok egy adag termékre vetített mennyiségét a közlekedési lámpák piros, sárga, illetve zöld jelzésének megfelelően jelöljük, így mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő italt.

Még több a Journey-n:
Színt viszünk a címkékbe

Milyen újdonságok lesznek a jelölésekben? #felelősség

Új, színkódos tápértékjelölést vezetünk be szénsavas italaink – köztük a legnagyobb kedvencek – címkéin. Nem véletlen, ha a címkék ismerősnek tűnnek, hiszen tervezésüknél a Magyarországon és szerte Európában már jól bevált egyszínű, „Referencia Bevitel” jelölési rendszerből indultunk ki. Újdonság azonban, hogy mostantól az energia- és kalóriatartalom mellett a cukor, a só, a zsír és a telített zsírok mennyiségét is szemléletes ikonokkal jelöljük a csomagolás elején, a számokhoz pedig színeket is társítunk annak érdekében, hogy a címkék minden eddiginél átláthatóbbak és informatívabbak legyenek.

Még több a Journey-n:
Színt viszünk a címkékbe

Máshol is van ilyen színkódos tápértékjelölési rendszer a termékek címkéin? #felelősség

A Coca-Cola az Egyesült Királyságban és Írországban már 2014 óta támogatja ezt a tápértékjelölési rendszert, és az évek során rengeteg pozitív tapasztalatot szereztünk, valamint sok értékes visszajelzést kaptunk táplálkozási szakemberektől, kutatóktól és fogyasztói szervezetektől is. Mindezt átgondolva és megvitatva fontosnak tartjuk, hogy a mindennapi élet szintjén is megértettük, mennyivel többet adnak hozzá ezek a címkék a tápanyag-információk megértéséhez, a tudatos fogyasztáshoz és a vásárlói viselkedéshez.

Még több a Journey-n:
Színt viszünk a címkékbe

Minden terméken bevezetik az új színkódos tápérték-jelölési rendszert? #felelősség

Az új jelölési rendszert próbaképpen vezetjük be széles választékunk több termékén, köztük a Coca-Cola, a Fanta és a Sprite márkákon. A tapasztalatokat közzétesszük, valamint megosztjuk az európai élelmiszercímkézés különböző megoldásait vizsgáló EU-s kezdeményezés keretében is. A színkódos jelölési rendszerről készült infografikánkon további információ található a változásokról.  Az infografika nagyobb méretben letölthető innen.

Még több a Journey-n:
Színt viszünk a címkékbe

Iskolákban is árusítják a Coca-Cola italokat? #felelősség

Igen, néhány termékünket árusítjuk általános- és középiskolákban. Azonban az üdítőitalgyártók európai érdekképviseleti szervezete (UNESDA) vállalása értelmében 2019 januárjától csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat. Ez még a jogszabályi előírásoknál is szigorúbb önkéntes kereskedelmi korlátozás.

Mit kínálnak az iskolákban? #felelősség

Az európai üdítőitalgyártók szövetségének korábbi önkéntes kötelezettségvállalásának értelmében palackozó partnerünk 2006 óta kizárólag ásványvizet, illetve magas gyümölcstartalmú gyümölcslevet árusít az általános iskolák, továbbá a 6 és 8 osztályos középiskolák részére. Ezt egészíti ki az új, 2019-es UNESDA vállalás, ami szerint a szövetség tagvállalatai  így a Coca-Cola HBC Magyarország is –kizárólag kalóriamentes (azaz jogszabályi kritérium szerint maximum 4 kcal/100 ml tartalmú) vagy alacsony kalóriatartalmú (azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter energiatartalmú) italokat árusítanak a középiskolákban.

Miért tesznek ilyen vállalásokat, és kik követik még ezeket? #felelősség

A Coca-Cola Company elkötelezetten részt vállal az iskolák és szülők felé, hogy a tanulóik ízlésének megfelelő választási lehetőségeket biztosítsák. Palackozó partnerünk 2006 óta kizárólag ásványvizet, illetve magas gyümölcstartalmú gyümölcslevet árusít az általános iskolák, továbbá a 6 és 8 osztályos középiskolák részére. Sőt, januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesít már nemcsak az általános iskolák, de a középiskolák számára is. Az UNESDA vállalása több mint 40 millió fiatalt érint Európában a kontinens mintegy 50. 000 középiskolájában.

A Coca-Cola Magyarország élen jár termékei cukor- és kalóriatartalmának csökkentésében is a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség tagvállalatainak célkitűzéseivel összhangban – a tagvállalatok közösen vállalták, hogy 2020-ig felére csökkentik az alkoholmentes italaik 100 milliliterre eső átlagos cukor- és kalóriatartalmát a 2010-es értékekhez képest.

Palackozó partnerünkével összhangban a mi termékválasztékunk szintén a felelős vásárlói döntés meghozatalát szolgálja: a Coca-Cola Company magyarországi leányvállalata üdítőital-portfóliójának fele cukor- és kalóriamentes, illetve alacsony cukortartalmú termék. A vállalat 12 év alatti gyermekek körében nem folytat reklámtevékenységet.