NEWS


Title

subtitle

Budapest, 2022. június 8. - Leginkább a saját otthonunkban szeretünk kávézni, de a munkahely is népszerű helyszín, kávézót pedig hangulat és kávéminőség alapján választanak a magyar fogyasztók – ez derült ki a Coca-Cola HBC Magyarország, a Costa Coffee és a Caffè Vergnano kizárólagos forgalmazója, valamint a GKID közös, mintegy 2500 fő megkérdezésével készült kutatásából. Az eredmény azt is megmutatja, mennyit költünk kávézásra és azt is, hogy ha kávéról van szó, miben mások a férfiak és a nők, hogyan alakulnak az egyes korosztályok kávézási szokásai.

 

A Coca-Cola HBC Magyarország számára kiemelten fontos a hazai kávépiac beható ismerete, hiszen 2020 óta a Costa Coffee, 2022 eleje óta pedig a Caffè Vergnano kizárólagos forgalmazója a vállalat – ezért mérték fel a GKID-vel (korábban: GKI Digital) a hazai kávéfogyasztási szokásokat.

 

Átlagosan két csésze egy nap

 

A 2022 márciusában készült felmérés szerint a rendszeres kávéfogyasztók 29 százaléka napi 1 kávét, mintegy 60 százalékuk pedig naponta 2-3 kávét iszik. A férfiak körében kétszer annyian vannak, akik naponta hármat, vagy annál is többet hörpintenek fel. A kávézást a 18-24 évesek fele, míg 60 év felettieknek alig 19 százaléka mellőzi. A legtöbb kávét a 40-49 éves korosztály fogyasztja: közülük minden második válaszadó naponta 2-3 csészényit, 14 százalékuk pedig háromnál is többet fogyaszt. Összességében a kutatás alapján kijelenthető, hogy a magyar kávéfogyasztók átlagosan 2 csésze kávét isznak egy nap.

 

Azt tapasztalom én is, és a kutatásból is azt látjuk, hogy a reggeli ébresztő koffeinlöket miatt a nap legfontosabb kávéja a reggeli első csésze. A válaszadók kétharmada véli így, azonban az is látható, hogy fokozatos az elmozdulás a funkcionális kávézástól a minőségi fogyasztás felé: a reggeli kávé élményfaktor lett, az énidő része, nem csak egy felhörpölt koffeinadag” – mondja Gávris Iván, a Coca-Cola HBC Magyarország kávészakértője.  „A fiatalok frissebbek reggelente és láthatóan nem a magányos kávézás hívei: a 18-24 éves korosztályban kevéssé jellemző a reggeli kávézás, ők inkább napközben barátaikkal közösen ülnek be egy jó csésze kávéra, ami társasági élmény is egyben.”

 

Otthon szeretjük

 

A felmérés szerint, aki kávézik, az szinte biztosan (93%) iszik kávét otthon is, de népszerű a munkahelyi (54%) és a vendégségben (33%) történő kávéfogyasztás is. Nem meglepő, hogy a legfiatalabb, 18-24 éves korosztályban nagyon népszerűek a kávézók, 31 százalékuk fogyaszt itt rendszeresen kávét, hiszen ez számukra egy barátokkal való találkozási pont, miközben az összes válaszadó mindössze 11 százaléka szokott kávézóban kávézni.

 

A vállalat tavalyi felmérésének eredményéhez hasonlóan az otthoni kávéfogyasztásra a válaszadók mintegy fele havonta maximum 3000 forintot költ, 3000-5000 forint között a negyedük és 12 százalékuk 5000-10.000 forint között fordít kávéra. Ennél többet kevesen, leginkább férfiak költenek havonta erre a célra.

 

A Coca-Cola HBC Magyarország és a GKID felmérése szerint a válaszadók idén év elején átlagosan 796 forintot voltak hajlandók fizetni egy-egy csomag 20-25 dkg-os kávéért. A nők mindössze 750, a férfiak viszont 861 forintért vesznek szívesen egy csomag kávét, de fiatalabb generáció tagjai 870 forintot is megadnak érte. Érdekesség, hogy a válaszadók 16 százaléka szívesen fizet magasabb árat a jobb minőségű kávéért: ők 1000 forintnál többet is hajlandóak fizetni egy csomag kiváló kávéért.

 

Évek óta tartó dobogós helyét továbbra is őrzi az őrölt kávé: otthonra a válaszadók fele ezt keresi.  Népszerű még a szemes és a kapszulás kávé, minden harmadik válaszadó ezeket választja – nem véletlen, hogy a Costa Coffee és a Caffè Vergnano is ezekben a legnépszerűbb kiszerelésekben került a boltok polcaira.

 

Otthonukban a legtöbben kapszulás kávéfőzővel rendelkeznek (35%), de minden harmadik válaszadó használ kotyogós kávéfőzőt és közel ugyanennyien hagyományos eszpresszó készítőt is.

 

Élmény, központban a kávéval

 

Kávézót minden második válaszadó a hely hangulata alapján választ, 40-40 százalék döntésében fontos szempont, hogy ismerje a helyet, a kínálatot, a személyzetet – illetve a választék minőségét. A válaszadók harmada az elhelyezkedés alapján dönt egy kávézó mellett. 

 

A szempontok korosztályonként jelentősen eltérnek: mindössze a válaszadók 6 százaléka tartja fontosnak, hogy legyen wifi a választott kávézóban, ám a fiatalok körében 43 százalék számára meghatározó ez a szempont. Kávézóba a válaszadók több mint fele baráti találkozók, közösségi élmények miatt jár, különösen igaz ez a 18-24 éves korosztályra, 71 százalékuk a társaság miatt ül be egy kávézóba. A 25-29 évesek is előszeretettel fogyasztanak kávét vendéglátóhelyeken, hiszen 74 százalékuk mondta, hogy egyszerűen szeretnek emberek között lenni.

 

Kávézóban a válaszadók fele havi szinten 3000 forint alatt, azonban viszonylag sokan, a hazai kávéfogyasztók ötöde 3000-5000 forint között költ. Nem csak arra volt kíváncsi a Coca-Cola HBC Magyarország és a GKID, hogy havonta mennyi pénzt hagynak ott egyes helyeken, hanem arra is, hogy egy jó kávéért mennyit hajlandók az emberek fizetni: kávézóban a válaszadók átlagosan 1132 forintért isznak meg szívesen egy csészével, a 30-39 évesek ennél többet, a 18-24 évesek ennél kevesebbet szánnak egy kávéitalra.

 

Mivel sokan visszatértek a home office létből az irodákba, munkahelyekre, ezért ismét fontos lett az útközbeni kávézás: erre a célra a férfiak havonta átlagosan 2500 forintot, míg a nők 2000 forintot szánnak. Az utazás közbeni kávézás Budapesten és nagyvárosokban a legnépszerűbb, kisebb városokban és községekben sokkal kevesebbet szánnak a kávéfogyasztók erre – derült ki a Costa Coffee és a Caffè Vergnano forgalmazójának, a Coca-Cola HBC Magyarországnak a GKID-vel közösen készített felméréséből.

 

A kutatást a gkid Research & Consulting a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából 2022 márciusában 2424 fő megkérdezésével készítette.

 

 

Kapcsolódó információ:

 

Szegedi Juli

+36303385434

julia.szegedi@lwp.hu

 

Márton György

+36209312233

martongyorgy@lwp.hu

 

A korábbi kutatások a Coca-Cola HBC Magyarország oldalán érhetők el:

 

Coca-Cola HBC Magyarország 

 

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a 615 millió fogyasztót kiszolgáló és 28 országot átfogó Coca-Cola HBC AG csoport tagja. A dunaharaszti székhelyű, Magyarországon két palackozó-üzemet működtető vállalat 1.050 dolgozót foglalkoztat, teljes tevékenysége során pedig közel 13.000 embernek biztosít munkát. A Coca-Cola HBC Magyarország eddig 125 milliárd forintot fektetett be hazánkban. A társaság az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozó, termékeit 26 országba exportálja. Az üdítőitalok előállításához használt alapanyagok közel kétharmadát belföldi szállítók biztosítják.

 

Az elmúlt évek folyamatos termékfejlesztésének köszönhetően a Coca-Cola HBC Magyarország ma már több mint 100-féle alkoholmentes italt kínál fogyasztóinak: a szénsavas üdítőitalok (Coca-Cola, Coca-Cola light, Coca-Cola zero, koffeinmentes Coca-Cola zero, Coca-Cola cherry, Coca-Cola lemon, Coca-Cola zero lemon és vanilla, Fanta, Fanta red grape, Fanta lemon-elderflower, Fanta zero, Fanta zero lemon, Sprite, Sprite zero, Kinley, Kinley zero, Royal Bliss), a természetes ásványvizek (NaturAqua), az ízesített vizek (NaturAqua Emotion, Aquarius), innovatív vizek (Smartwater), gyümölcslevek, nektárok és gyümölcsitalok (Cappy, Cappy Pulpy, Cappy Junior, Cappy Lemonade, Cappy+), jegesteák (FuzeTea, FuzeTea zero), sportitalok (Powerade), energiaitalok (Monster, Burn), valamint a növényi italok (AdeZ) egyaránt részét képezik a választéknak. 2020 májusától a teljeskörű italgyártó vállalat termékportfóliójának része a Rainforest Alliance minősítéssel rendelkező prémium Costa Coffee, valamint kínálata az idei évtől már bővült a Caffè Vergnano márkával is. A társaság prémium szeszes italokat is értékesít, többek között a Rézangyalt, Jack Daniel’s-t, Finlandiát, Bacardit, The Famous Grouse-t és Camparit.

 

 

Sajtókapcsolat

Újságíró vagy blogger vagy? Ha érdekelnek a márkáinkat átfogó vállalathoz kapcsolódó témák, kérjük, lépj kapcsolatba velünk, és jelezd, miben segíthetünk!