A Coca-Cola Company olyan szervezet, amelyet a különböző nemeket, nemzetiségeket és a legkülönfélébb személyes hátteret, élettapasztalatot képviselő emberek alkotnak. Vállalatunk ezért elkötelezett amellett, hogy minden szinten meghonosítsa a mentorálás kultúráját és ezt munkatársaink is nagyra értékelik. Meggyőződésem, hogy ezen alapszik vállalatunk növekedése, és ezen múlik az is, sikerül-e megvalósítanunk azt a jövőt, amire mindannyian vágyunk.

Azért támogatjuk a nők mentorálását, mert tudjuk, hogy az milyen pozitív eredménnyel jár vállalatunk rendszerének minden területén és minden szintjén.

Épp ugyanilyen fontos, hogy a nők mentorálása során felszínre kerülhetnek és kibeszélhetővé válhatnak azok az – akár titkolt – előítéletek, amelyek korlátozhatják a nők fejlődését, előmenetelét. Ez nem csak a nők fejlődéséről szól – mindannyiunk fejlődése a tét.

Szervezeti kultúránkban én magam személy szerint is megerősítem: olyan környezetet szeretnénk kialakítani, amelyben mindenkit örömmel fogadunk, ahol mindenki korlátozás nélkül részt vehet vállalatunk működésében.

Nem csak azért támogatjuk a #MentorHer kezdeményezést, mert az előnyös a nők számára, hanem mert egész egyszerűen így helyes.

James Quincey a Coca-Cola Company elnök-vezérigazgatója.