Nyáry Krisztián, fotó: Hencz Péter

Nyáry Krisztián: A kis magyar cola-háborútól a nemzetközi békeharcig

(a Coca-Cola regényes őstörténete Magyarországon)

Coca-Colát immár ötven éve lehet hivatalosan vásárolni Magyarországon. Az üdítőital nevét 1968-ra persze szinte minden magyar fiatal ismerte, és még azok is legendákat meséltek róla, akik még külföldön sem kóstolták soha. Néhány évvel korábban a magyar sajtóban a Coca-Cola – akárcsak a rágógumi és a rock and roll – még a hanyatló Nyugat és főleg bűnös amerikai életforma jelképének számított, ám minél inkább igyekeztek vele megijeszteni a romlatlan magyar ifjúságot, az annál inkább vágyakozott rá. Így aztán amikor végre hazánkban is megnyílt az első palackozóüzem, a szabadság nagy eufóriájában mindenki elfelejtkezett róla, hogy a Coca-Colának már hosszú és kalandos előtörténete volt Magyarországon, – anélkül, hogy akár egyetlen üveggel is eladtak volna belőle. Ráadásul ez a történet szinte egyszerre kezdődött az amerikaival.

Az első újsághír, amely a cola és a coca kifejezéseket egyszerre tartalmazza, a millennium évéből, 1896-ból való. Dr. Budai Emil gyógyszerész az Orvosi Hetilapban arról értesítette az ország orvosait, hogy budapesti patikájából palackonként 1 forint 50 krajcárért megrendelhető a Cola Coca gyógybor, amely kizárólag régi tokaji aszúból és gyógynövényekből készül. Mivel a hirdetés nem részletezi, milyen betegségekre ajánlja gyógyitalát a derék patikus, azt kell feltételeznünk, hogy csak az újfajta kiszerelésre kívánta felhívni a figyelmet, és termékét korábban, más formában már bemutatta a doktoroknak. De vajon honnan jutott eszébe egy magyar gyógyszerésznek, 12 évvel atlantai kollégája után, hogy ő is hasonló néven hozzon forgalomba boralapú, gyógyhatású készítményt? Ő maga vagy valamelyik ismerőse járt Amerikában? Vagy csak járatta az amerikai gyógyszerészeti szaklapokat, és megtetszett neki a márkanév? Lehet, hogy ő is csak Angelo Mariani korzikai vállalkozó, Európában jobban hozzáférhető gyógyborát, a Vin Mariani-t másolta, mint az atlantai patikus?  De akkor honnan vette a márkanevet? Volt-e a hasonló néven kívül bármilyen hasonló összetevő az ő készítményében, mint a Coca-Cola Company 1893-ban védjegyeztetett termékében?

Budai Emil a Nógrád megyei Nagyorosziból a debreceni gimnázium érintésével egészen a Bécsi Tudományegyetemig jutott, ahol 1884-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett. Távoli kollégája, John Stith Pemberton ugyanebben az évben készítette el borból, koka-levél és kóladió kivonatából álló gyógyitalát, amelyet Pemberton's French Wine Coca névre keresztelt el. Szerencsére cége könyvelője nála jobban értett a marketinghez, és amikor Atlanta városa a következő évben alkoholtilalmat vezetett be, azt javasolt főnökének, hogy termékük bor nélküli változatát valamilyen jobban hangzó néven hozzák forgalomba. Az ő fejéből pattant ki a Coca-Cola márkanév is, és 1886-tól már ezen a néven árusították patikájukban az emésztési zavarokra, neuraszténiára, migrénre és impotenciára is gyógyírként kínált italukat.

Pembertonék még borral keverték a gyógynövényeket, amikor Budai Emil egy kontinenssel arrébb megalapította első patikáját. A visegrádi Remény Gyógyszertár tulajdonosaként ismerkedett meg a városkában visszavonultan élő Görgei Artúr honvédtábornokkal is, aki katonai karrierje előtt maga is vegyészi tanulmányokat folyatott, és sokat segített Budainak patikája berendezésében. Ám alig rendezkedett be, egy nagymarosi konkurens gyógyszerész ismeretlen okból beperelte ifjú versenytársát, így Budai jobbnak látta átadni másnak patikáját, és a fővárosba ment szerencsét próbálni.

Budapesten megszerezte az egyik legnagyobb forgalmú belvárosi gyógyszertára Szentháromság Patika üzemeltetési jogát. Míg az atlantai gyógyszertárában Pemberton úr mindössze napi kilenc adagot tudott értékesíteni gyógyborából, s eladta cégének egy részét, majd nem sokkal ezután – meglehetősen szegényen – meg is halt, Budai üzlete nem mehetett rosszul, legalábbis erről tanúskodnak azok a századforduló környékén kiadott belügyminiszteri rendeletek, amelyek tartalmazzák az összes patikában forgalmazható „gyógyszerkülönlegesség” nevét. Az összesen 169 védjegyoltalomban részesülő patikaszer közül hat tartalmazta a cola és a coca szavakat, s mindegyiket Budai úr forgalmazta. 1906-ban a Vinum Coca és a Vinum Cola márkanevek mellett már feltűnik a Vinum Coca Cola márkanév is. Hogy milyen mennyiségben fogyott a Coca Cola gyógybor a magyar patikákban, ma már nem tudható, de nem lehetett kevés, mert Budai Emilnek a bevételekből jótékonykodásra is futotta. Saját pénzéből létrehozta az Orvosok és Gyógyszerészek Árváinak Otthonát, és kampányt folytatott a női alkalmazottak képzéséért és alkalmazásáért a gyógyszertárakban.

Aztán 1909-ben, abban az évben, amikor az igazi Coca-Colát az Egyesült Államokon kívül – Kubában és Kanadában – is forgalmazni kezdték, Magyarországon kitört a kis magyar cola-háború. A Radanovits Testvérek Gyógyszerészete több lapban hirdetést adott fel, amelyben cola-alapú gyógybort kínált: „Cola, Coca, Coffein, Guarana és hatóanyagai egyesítve elsőrendű magyar borral. Zsongitó hatás tekintetében felülmúlja a rokon bel- és külföldi gyógyborokat. Adagolása ajánlatos a szervezeti migrain összes alakjainál, neuras- thénia, hysteria, vitustáncz, ideges dyspepsia, gastralgia, hiányos szívműködés által keletkezett szivszorulásnál stb., neuropathikus zavaroknál, hypochondriánál, melancholiánál és ideges álmatlanságnál.” A patikák, amelyek addig csak Budai Emil termékét forgalmazták, innentől konkurensétől is rendeltek, a vásárlók pedig elsősorban a hirdetések alapján döntötték el, melyik terméktől reméljék gyógyulásukat. A neuraszténia és a gyenge idegzet a művelt polgári társaságban úgyszólván kötelező betegségnek számított, így a századforduló ideges hölgyei és hipochonder-természetű urai minden bizonnyal felfigyeltek a megszokottnál harsányabb cola-hirdetésekre.

Talán az élesedő piaci verseny is magyarázza, hogy a pénzügyminiszter 1909-ben rendeletet bocsátott ki a gyógyborok gyártásáról. A jogszabály kimondta, hogy a patikai gyógyborok kizárólag „gyógyhatását biztosító s közegészségügyi szempontból kifogás alá nem eső gyógyanyagokat tartalmazhatnak (...). Ilyen gyógyanyagok például a chinin, vas, cola, coca, pepsin stb.” A miniszteri szintű szabályozás egyben azt is jelzi, hogy a gyógyborok piaca nem lehetett jelentéktelen méretű ebben az időben.

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan az alakult volna a magyar cola-történet, ha idehaza is betiltják az alkoholt, és patikusaink áttérni kényszerülnek a szénsavas, alkoholmentes üdítők gyártására. Ez azonban nem történt meg. Viszont 1910-ben valódi dráma rázta meg a gyógybor-piacot. Kőröshegy község patikájában valaki szándékosan erős mérget csempészett egy üveg  Radanovits-féle „Cola cocae” márkanevű gyógyborba. Az italba belekóstoló gyógyszerész és az eladókisasszony azonnal meghaltak, egy harmadik személy súlyosan megbetegedett. A cola-mérgezésről az országos lapok is hírt adtak, és megírták, hogy a rendőrség arra készül, hogy lefoglalja a Radanovits-testvérek Krisztina téri, Segítő Máriához címzett gyógyszertárának teljes raktárkészletét, és az ország minden patikájából visszavonatja az általuk forgalmazott gyógybort. A nyomozás később igazolta, hogy a kőröshegyi gyógyszerész soha nem rendelt semmit Radanovitséktól, és a halálesetnél talált palackot valaki más vitte a patikába. A tettes kiléte és indítéka sosem derült ki. A rendőrségi vizsgálatról szóló hírek azonban így is megtették a hatásukat. A Radanovits-féle Cola cocae márka megbukott, a következő évektől már Vin cascara néven hirdették gyógyborukat a szaklapokban.

Így aztán néhány évre ismét Budai Emil lett a Cola, a Coca és a Coca-Cola néven forgalomba hozott gyógyborok egyedüli márkatulajdonosa Magyarországon. Már a kötőjeles forma alkalmazásából is arra kell gyanakodnunk, hogy tudott a hasonló nevű termék tengerentúli diadalútjáról. Arra persze minden valószínűség szerint nem számított, hogy az üdítőital hamarosan megérkezik Európába. 1918-ban eladta patikáját és megalapította a Budai Emil Gyógyárú-nagykereskedelmi Vállalatot, amelyben gyógyszerkészítő üzemet is működtetett. Fontosabb készítményei voltak a Pneumose köhögéscsillapító, a Joricin hashajtó, és az immár előkelőbb formában írt Cola Buday, Coca Buday és Coca-Cola Buday nevű gyógyborok. A törvényszerű befejezés azonban egyre közeledett: 1919-ben a Coca-Cola Company megnyitotta első európai palackozó üzemét Párizsban. Budai Emil már nem érte meg titokzatos módon született márkájának eltűnését: 1921. november 19-én budapesti otthonában gyomorbetegségben meghalt.

Nem sokkal később jelentek meg az első újságcikkek Magyarországon az amerikai Coca-Cola sikertörténetéről. A kezdeti híradások nem is annyira az üdítőitalról, hanem a márkát körülvevő, Európában ismeretlen mértékű reklámkampányról adtak hírt. „A reklám a legnagyobb hatalom – írta a Pesti Hírlap amerikai riportjában. A Wrigley 96 millió évi forgalmat csinál a rágógumival, a Coca-Cola nyomában van az ötcentes szódás gyökérnedv-hűsítővel és ezt mind a reklámnak köszönheti.” Az első cikket nagyon hamar több hasonló követte. Fazekas Imre 1928-ban a Pesti Naplóban a New York-i hőhullámról számolt be, és riportjában hosszan kitért a Coca-Cola érzésre is. „Megkóstoltam, eltoltam magam elől, nem tudtam meginni. Az utcán, a háztetőkön, villamosjegyeken, házak falán, szabadon bocsátott kis léggömbökön, mindenütt ez a szó: Coca-Cola. Már ingerelt, dühített ez a szó, dühített és — vonzott. Újra ittam. Két hét alatt én voltam a legnagyobb Coca-Cola-ista egész Amerikában.”

Ám azt az első magyar Coca-Cola-rajongó sem tudhatta, hogy 1926-ban egy kereskedelmi cég „frissítő italok és szirupok, italok előállítása” céljából lajstromoztatta a Coca-Cola a védjegyet Budapesten. Mindez arra utal, hogy valakik már ekkor komolyan forgalmazni akarták hazánkban is az amerikai üdítőt. Arra nincs nyom, hogy hivatalos kereskedelemben a 20-as években kapható lett volna Coca-Cola Magyarországon, így hiába képzeljük el azt is, hogy Karinthy Frigyes vagy Kosztolányi Dezső kávéházi asztaluknál ülve kipróbálják a tengerentúli különlegességet. Az azonban feltűnő, hogy ezen oltalombejegyzést követően eltűnnek az orvosi lapokból a Budai-féle Coca-Cola gyógybor hirdetései. Vajon önként tették volna le a fegyvert a derék patikus örökösei vagy valamilyen jóvátétel fejében megállapodtak a nemzetközi márkatulajdonosokkal? Ma már nem tudható. A Coca-Coláról ezek után hosszú évekig ismét csak amerikai útibeszámolókból értesülhettek a magyar újságolvasók. Aztán 1938-ban egy különös védjegyperről adott hírt a Közgazdasági Értesítő.

A beszámoló szerint a Magyar Királyi Kúria ítélete kimondta, hogy a Coca-Cola és más kólamárka neve nem téveszthető össze. A tudósításból kiderül, hogy a szabadalmi bíróság korábban – az immár tíz éve bejegyzett Coca-Cola forgalmazójának keresetére – névhasonlóság miatt törölte versenytársának nevét a védjegylajstromból. Mindez azért izgalmas, mert a két üdítőitalgyártó korábban az Egyesült Államokban sem pereskedett egymással a névhasználat miatt, ám a jelek szerint Magyarországon mégis összecsaptak. A magyar fellebbviteli bíróság megállapította, hogy a cola szó „a felek egyező előadása szerint egy tengerentúli növény gyümölcsének a neve”, tehát nem márkanév önmagában. „Márpedig a felek előadásából megállapítható, hogy az Észak-amerikai Egyesült Államokban mindkét fél védjegye több mint harminc éve be van lajstromozva és a felek nem állították, hogy bármelyik fél kérte volna a másik védjegyének a törlését.”

A perből mindenesetre arra következtethetünk, hogy legkésőbb 1938-ban küszöbön állt a Coca-Cola magyarországi piaci bevezetése. S ha megvenni nem is, megkóstolni valószínűleg meg lehetett, hiszen ekkoriban több amerikai-magyar vegyesvállalat élén álltak amerikai üzletemberek, akik minden bizonnyal Budapestre is hoztak magukkal kedvenc üdítőjükből. Hogy ma mégsem a Coca-Cola magyarországi jelenlétének nyolcvanadik, hanem az ötvenedik születésnapját ünnepeljük, annak okát a viharos magyar történelemben kell keresnünk. A következő években már nem igazán volt kedvező a piaci környezet egy amerikai üdítőital bevezetésére, később pedig a márkatulajdonosok hazájának háborús ellenfeleként végképp nem tervezhetett ilyesmit magyar cég. 1945 nyarán aztán a szétlőtt Budapest utcáin terjesztett Kossuth Népe című lap egy új slágerről számolt be. Ebből tudható, hogy a Csodabár című színdarab dalbetétje volt a Rum and Coca-Cola című szám, amelyet Farkas Éva adott elő. A cikk hozzáteszi, hogy az énekesnő nemrég tért vissza New Yorkból, ahol Susi Farket néven több alkalommal volt Bing Crosby partnere. Dala az igazi amerikai életérzést hozta el a magyar fővárosba. Hallagatóinak úgy tűnhetett, hamarosan Budapesten is szabadon nyúlhatnak az első palack Coca-Coláért.

A magyar történelem azonban nem kedvez a türelmetleneknek. A következő években a lapokból arról értesülhetett a meglepett olvasó, hogy az amerikaik Coca-Colával igázták le Nyugat-Európát, „elvették a franciáktól a borukat, a bajoroktól a sörüket”, és az üdítőital emblémája mögött Truman elnök tankjai fenekednek a béketábor országaira. A beszámolók szerint az ital csak az USA kapitalistáit üdíti, a Coca-Cola-mámorban fetrengő amerikai fiatalok teljesen kifordultak önmagukból, huligánként verik szét környezetüket. Az éberség és a békeharc részleges feladása felé mutat ugyanakkor az az 1958-as újsághír, amely szerint „az Élelmezésügyi Minisztérium felhívására a likőrgyárak kísérleteket folytatnak »Coca-Cola«-szerű ital hazai prototípus gyártására. A gyártás folyamán import nyersanyagokon kívül (gyarmatáru stb.) lehetőleg nagymértékben hazai nyersanyagokat kívánnak felhasználni.” A kísérletek azonban – generációk szerencséjére – nem vezettek eredményre. A Coca-Colát csak hírből ismerő magyar rajongóknak már csak alig egy évtizedet kellett várniuk, és végre megkóstolhatták a nevében már 1886 óta velünk élő üdítőitalt. Addigra jó szomjasak lehettek.

Idén ötven éve kezdődött a Coca-Cola hazai palackozása, az elmúlt fél évszázad történetéről itt olvashatsz bővebben. Csütörtökönként népszerű magyar írók, költők az évfordulóra készített eredeti írásait osztjuk meg olvasóinkkal itt, a Coca-Cola Journey-n.