„Jövőbe látó” tinik
2008.9.4

A Fanta Trendriport III. kutatást jegyző Ságvári Bence szociológus azt vizsgálta fókuszcsoportos módszerrel, hogy miért ülnek vissza a tinik az iskolapadba: mit várnak az oktatástól, milyen karrierről, milyen felnőttkorról álmodnak.

„A sorsom alakulása elsősorban rajtam múlik”

Az iskolakezdéskor igencsak bíztató adat, hogy a fiatal korosztály több mint háromnegyede (75%) értett egyet a kijelentéssel, hogy az ember sorsának alakulása elsősorban saját magán múlik, míg a teljes magyar lakosság csupán 55%-a értett ezzel egyet. A fiatalok jövőképének központjában rövidtávon a buli és a pörgés, hosszútávon a jó munkahely és a biztos családi háttér szerepel.

Verseny és a bizonytalanság

A mai fiataloknak alapvető élménye - szüleik helyzetével szembe állítva - hogy az élet minden területén csökkent a kiszámíthatóság, „ma már egy diploma nem garancia semmire” – ahogyan egy tini fogalmazott a Fanta Trendriport kérdésére. Egyrészt valamiféle nosztalgiával tekintenek az általuk csak a szülők, nagyszülők elbeszéléséből ismert régi világra, másrészt annak is tudatában vannak a lehetőségeik megsokszorozódtak, folyamatosan jelen van a választás kényszere. A fiatalok tudják, hogy tanulásra, továbbképzésre és állandó fejlődésre lesz szükségük, miközben erős versenyben kell megállni a helyüket.

Család

A materiális szemlélet mellett - a biztos egzisztencia és a fogyasztási javak megszerzése – legalább annyira fontos a személyes, baráti kapcsolatok ápolása, a család (akár a szülői, akár a jövendőbeli), és a szórakozás. A fiatalok nagyon is család- és barát-centrikusak: a buli, majd a klasszikus család a másik legfontosabb kép, ami a jövőbe tekintve megjelenik. A családdal kapcsolatban általános az elképzelés, hogy annak megalapozásához biztos egzisztencia kell, ezért a gyermekvállalás és a házasság a harmincas életévekre tolódik ki.

Pénz, ideális munkahely

A tinik fontosnak tartják a jó keresetet és fő céljuk a munkával, hogy megteremthessék magunknak a megfelelő egzisztenciát. De legalább ilyen hangsúlyos számukra az izgalom, az élvezetesség, és bár eltérő mértékben, de a kihívás is. Kiemelték, hogy olyan munkahelyet szeretnének, amit nem veszthetnek el egyik pillanatról a másikra, de azt is tudják, hogy ma már ezek az elvárások nem reálisak, és a már korábban említett, erősen versenycentrikus, labilisabb munkaerőpiacon kell megállni a helyüket. Azonban a sikeres karrier, a jó munkahely elérésében az általunk megkérdezett fiatalok különösen fontos szerepet tulajdonítottak az ismerősöknek, a „jókor, jó helyen kihasználható kapcsolatoknak”.

Élettel való elégedettség

A 14-25 év közöttieknél az élettel való elégedettség leginkább az anyagiakkal függ össze. A lányok és a fiúk között nincs különbség, mindkét nem elégedettségi száma 10-es skálán 7-es, akinek felsőfokú végzettséggel rendelkező szülője van átlagosan 7,7-es osztályzatot adtak jelenlegi életükre, a 8 osztályt, vagy annál kevesebbet végzett szülők gyermeki csak 6-ost.

Dr. Kunsay Gyula orvos-pszichológus saját tudományterülete oldaláról vizsgálta a tanulmány megállapításait: „A késő tinédzserkorra általában jellemző lázadás olyan társadalmak jellemzője, amelyek stabil értékrenddel bírnak. A mai és a közelmúlt Magyarországára nem ez jellemző, ezért teljesen érthető, ha a fiatalok a lázadás helyett a siker lehetőségét keresik legintenzívebben. Ugyanakkor nehéz helyzetben vannak, hiszen azt is látják, hogy a siker megítélése sem egyértelmű – az ilyen kusza viszonyokra a tanulók különösen érzékenyen reagálnak, hiszen rá vannak utalva környezetükre. A Fanta Trendriport adatai szerint ugyanakkor jelen életükkel elégedettek – vélhetően a szülői, családi hátterük stabilitásában kereshetjük ennek forrását. A stabilitás keresése mellett a birtoklásban is keresik a biztonságot: a Fanta Trendriport II. adatai szerint minden hatodik tizenéves 15.000 zeneszámmal rendelkezik.”

A Fanta TrendRiportról
A Fanta Trendriport a magyar fiatalok szokásait, értékrendjét vizsgáló sorozat, melyet Ságvári Bence, szociológus szerkeszt. A Fanta Trendriport első jelentése a digitális technológiák, a digitális kultúra és a tinédzserek viszonyát vizsgálta. A sorozat második része szemügyre vette a fiatalok kapcsolatát a divattal és a legújabb öltözködési trendekkel, foglalkozik a zenehallgatás, illetve a zenélés, zenekészítés szerepével a tinik életében, valamint röviden kitekint a nyári (zenei) fesztiválokra is. A tanulmány harmadik és egyben befejező részében arra kerestük a választ, hogy mi van a felszín mögött, mi jellemző a fiatalok jövőképére, hogyan képzelik el életüket, karrierjüket 5-10 éven belül, hogyan határozható meg általános világlátásuk.

A tanulmány innen letölthető

További információ:
Szabó Ibolya
Közkapcsolati és Kommunikációs Vezető
Coca-Cola Magyarország
Tel: +36-24-507-181
E-mail: iszabo@eur.ko.com
www.coca-cola.hu
Vissza